Pillangó

1836. nevezetes év a magyarországi fantasztikus irodalom történetében. A Rajzolatok november 23. és december 7. között öt folytatásban közölte Ney Ferenc „agyrémét”, az „Utazás a’ Holdba” c. elbeszélést.[1] Urbán László ezt tekinti az első magyar SF-nek.[2] Ugyanebben az évben megjelent azonban egy könyv is, ami fantasztikus történeteket is tartalmazott. A kötet címe Pillangó, és Széplaki Erneszt szerkesztette. Az álnév Bajza Józsefet rejti, aki „ezt a gyüjteményt példaadásként szerkesztette, hogy miket kell a külföldi irodalomból lefordítani s az itt adott kilencz elbeszélés valóban jól van kiválasztva Irving, Scott, Goethe, Head, Bulwer műveiből és pár névtelenből.”[3]

Lássuk mit tartalmaz:

• 1 * Alhambra' rózsája * Washington Irving
• 33 * A' kóbor * Névtelen
• 45 * Az özvegy és fia * Washington Irving
• 63 * A' kárpitos szoba * Walter Scott
• 99 * Az utolsó sajkás * Névtelen
• 123 * A' kísértõ fej * Névtelen
• 147 * A' csodálatos szomszédgyermekek * J. W. Goethe
• 165 * Az öncsaló * Richard Head
• 181 * A' testvérek * Edward Bulwer

Az Irving, Scott és Goethe elbeszélések egyszerűen azonosíthatók. A Bulwer se túl bonyolult, az a Pilgims of the Rhine egyik fejezetében szereplő történet, ami nem más, mint egy német rege átdolgozása.[4] Ezt egyébként Bulwer is így adja elő. Richard Head már problémásabb volt. Head (c. 1637–1686?) maga nem egy túlzottan ismert szerző, legtöbbször az English Rogue c. regényét szokás említeni.[5] Ez az elbeszélés a Nugae Venales c. kötetében jelent meg.[6]

Bajza németből fordította ezeket az elbeszéléseket (többször előfordul az eredeti német szó, hogy könnyebben érthessük a magyart!), lehet, hogy már ott névtelenül jelent meg a maradék három történet. Közülük valójában csak a harmadik, „A' kísértõ fej” jelent meg az eredetiben is név nélkül.[7] A középső névtelen a legegyszerűbb eset, Morgan Neville[8] írta, és 1828-ban jelent meg Amerikában, „The Last of Boatmen” címen.[9] Az első névtelen viszont érdekesebb eset. Az elbeszélés megtalálható „The Vagrant” címen, egy kicsit részletesebben, mint ahogy Bajza fordította: lehet például tudni, hogy a történet Franciaországban játszódik. Az írója Louis Fitzgerald Tasistro (1808?–1868?),[10] aki Írországból került Amerikába, és ott változatos karriert futott be. A probléma ott kezdődik, hogy a Graham’s Lady’s and Gentleman’s Magazine-nak csak az 1841. októberi számában találtam meg,[11] míg a Pillangó 1836-ban jelent meg. Így ez az angol változat nyilván nem az eredeti.

A tartalom tehát így alakul (az eredeti címekkel):

• 1 * Alhambra' rózsája [Legend of the Rose of Alhambra, The Alhambra, New York, 1832] * Washington Irving
• 33 * A' kóbor [The Vagrant, ??? (reprint Graham’s Lady’s and Gentleman’s Magazine Oct, 1841)] * Louis Fitzgerald Tasistro
• 45 * Az özvegy és fia [The Widow and Her Son, The Sketch-Book of Geoffrey Crayon, New York, #3, Sep 13 1819] * Washington Irving
• 63 * A' kárpitos szoba [The Tapestried Chamber, The Keepsake, 1829, 1828] * Walter Scott
• 99 * Az utolsó sajkás [The Last of the Boatmen, The Western Souvenir for 1829, 1828] * Morgan Neville
• 123 * A' kísértõ fej [The Haunted Head, Hommage aux Dames, London, 1825] * Névtelen
• 147 * A' csodálatos szomszédgyermekek [Die wunderlichen Nachbarskinder, Die Wahlverwandtschaften, 1809] * J. W. Goethe
• 165 * Az öncsaló [The Self-Deceiver, Nugae Venales, London, 1675] * Richard Head
• 181 * A' testvérek [The Brothers, Pilgrims of the Rhine, London, 1834] * Edward Bulwer

Bár egy 1836-ban kiadott könyv eléggé elérhetelennek tűnik, ebben az esetben szerencsénk van. Az egész kötet megjelent Bajza összes művei második kötetében,[12] legalább három kiadásban.

---

[1] Ney Ferenc: „Utazás a’ Holdba. Agyrém”, Rajzolatok 1836. november 23, pp. 745–748, november 26, pp. 753–758, november 30, pp. 761–764, december 3, pp. 769–772, december 7. 778–781. Újrakiadva A fekete sugár. Szerk. Urbán László. Budapest, 1989, pp. 11–53.

[2] Urbán László: „A magyar fantasztikus irodalom kezdetei”, SF Tájékoztató 17. sz., pp. 14–24, 1976.

[3] Ferenczi Zoltán: „A százéves Waverley. Scott Walter regénye”, Budapesti Szemle 164, 82–105, 1915.

[4] Az eredeti rege egy változata pl. „The Brothers”, in Wilhelm Ruland: Legends of the Rhine. Bonn, 1985, pp. 120–129.

[5] The English Rogue. London, 1665. Headről ld. Jonathan Pritchard: „Head, Richard (c.1637–1686?)”, Oxford Dictionary of National Biography. Oxford, 2004

[6] Richard Head: „The Self-Deceiver”, in Nugae Venales. London, 1675, pp. 290–299.

[7] Hommage aux Dames. London, 1825, p. ii: „These compositions are from the pens of authors upon whom the public approbation has already been conferred; but they have chosen, upon the present occasion, to present their offerings anonymously, satisfied with the reflection that if they should succeed in contributing to the enjoyments, or even to the amusements of their fair readers, they will have gained a reward and an honour which will more than repay their efforts.” Az elbeszélés címe „The Haunted Head”, pp. 6–48.

[8] Francis S. Drake: Dictionary of American Biography. Boston, 1874, p. 655.

[9] Morgan Neville: „The Last of the Boatmen”, The Western Souvenir for 1829. Cincinnati, 1828.

[10] Charles Lanman: Biographical Annals of the Civil Government of the United States, during its First Century. Washington, 1876, p. 417.

[11] L. F. Tasistro: „The Vagrant”, Graham’s Lady’s and Gentleman’s Magazine 19, 176–178, 1841.

[12] Például Bajza József összegyűjtött munkái. Harmadik, bővített kiadás. Sajtó alá rendezte Badics Ferencz. Második kötet. Budapest, 1899, pp. 221–333.

"Ujjászületés"

A korai magyarra fordított fantasztikus irodalomba tartozik egy bizonyos Charles Yke által jegyzett regény, az Ujjászületés.[1] 1896-ban jelent meg a Magyar Könyvtár sorozat 62. köteteként. A címlap szerint: Ujjászületés – Dr. Benáry Leonárd hátrahagyott írásaiból – amerikai regény. Írta Charles Yke. Fordította Sz. E.

A regény kétségtelenül fantasztikusnak tűnhetett a 19. század végén. A főhős olyan agyműtétet hajtott végre, amelynek következtében valaki teljes memóriáját elvesztette, olyannyira, hogy mindent újra kellett tanulnia.

Van viszont egy probléma a könyvvel: Charles Yke nevű író egyszerűen nem létezik. Egy kis Google erről bárkit meggyőzhet. Szerencsére segít a főhős neve, Leonard Benary. Erre rákeresve meg is kapjuk a negoldást: a könyvet egy amerikai író, Henry Harland írta, 1890-ben jelent meg New Yorkban Two Women or One címmel.[2]

Egy kis összehasonlítás. A magyar fordítás első bekezdése:

„A nevem Benary Leonárd. Idegenszerűen hangzik ugyan ez a név, de azért tősgyökeres angol vagyok. Devonshireban születtem 1818. julius hó 21-én és most Amerikában lakom Adironda városában. Orvos vagyok, de már visszavonultam tudományom gyakorlatától.”[3]

És az eredeti:

„My name is Leonard Benary – rather a foreign-sounding name, though I am a pure-blooded Englishman. I reside at No. 63, Riverview Road, in the American city of Adironda, though I was born in Devonshire. And I am a physician and surgeon, though retired from active practice. My age can be computed when I say that I came into the world on the 21st day of July, in the year 1818.”[4]

A két mű nyilván azonos, bár a magyar kissé rövidített.

Harlandtól nem volt idegen az álnevek használata (e könyv címlapján is neve után a kiadó zárójelben megadja egy ismertebb álnevét: Sidney Luska). Charles Yke-ról azonban sehol semmi.

Harland (1861–1905) maga érdekes figura lehetett.[5] Amerikában született, de orosz származásúnak szerette feltüntetni magát. Protestáns létére a Sidney Luska álnevét zsidónak tüntette fel, és egy időben az első zsidó-amerikai írónak tartották. 1887-ben Londonba költözött, és felhagyott az álnevekkel. Szerkesztője volt a Yellow Book című folyóiratnak (Aubrey Beardsley-vel) 1894 és 1897 között. 1897-ben katolicizált, és ettől művei új érdeklődését tükrözték.

---

[1] Charles Yke: Ujjászületés. Budapest: Lampel. 1896.

[2] Henry Harland: Two Women or One. New York: Cassell. 1890.

[3] Ujjászületés, p. 3.

[4] Two Women or One, p. 1

[5] http://www.idyllspress.com/our-authors/henry-harland/

A költőnő és a démon feje

A Délibáb című egykori magazinból került elő az alábbi gyöngyszem, „A Mira Ceti titka”.[1] Az elbeszélő egykori ősére emlékszik vissza:

„Amit megtudtam róla, nem volt sok. Egész életét egy különös gép készítésével töltötte el, mely alkalmasint az örök mozgó lett volna, ha ősöm elkészül vele és történetesen nem ég benn alchimista műhelyében, egy rettenetes éjtszakán, amikor még csak megkisérelni sem lehetett az oltást, olyan borzalmas szélvihar dühöngött. Vele égett különös gépezete, egész boszorkánykonyhájával egyetemben, melynek helyén piros-kék és vakítóan zöld lángok csapkodtak még másnap éjjel is, elrémítve a környék parasztjait, akik ördöngösséggel vádolták meg, nemcsak a szegény bennégett tudóst, hanem egész gyászbasüllyedt családunkat is. Ezekre gondoltam egy éjjel, amikor tanulmányaimba mélyedve éppen a Mira Ceti csillag fényhatásairól olvastam, mely rejtelmes elsötétüléseivel, majd hirtelen felragyogásával már a legrégibb Chaldeus és kinai csillagászokat is foglalkoztatta.”

Noha jól hangzik, hogy a Mira Cetit már Babilónban és Kínában is ismerték, mai ismereteink szerint ez nem igaz. A csillag fényváltozását csak 1596-ban fedezte fel David Fabricius fríz csillagász.[2] Főszereplőnk munkájában elfáradva feltehetően elaludt, és mintha ősét látta volna, amint egy fehér papírlapra (!)[3] írt:

„Az ördög szeme általam felfedezve az Ur 1245-ik esztendejében. Tartós elsötétülései: a sátán ilyenkor pihen, hogy rettenetes erői megsokszorozódjanak. Ismételt felragyogásának pilla-natában rettenetes erőt áraszt.”

Itt is van egy kis tévedés, az „ördög szeme” (vagy feje) megnevezés nem az aránylag halvány Mirát jelöli, hanem az Algolt (β Persei). E csillagot nevezték démonnak vagy démoncsillagnak, és baljós hatást tulajdonítottak neki.[4] De menjünk tovább:

„Az általam készített gépezet mind tökéletesebben fel tudja fogni ennek a rejtelmes sugárzásnak az erejét.

Művem befejezéshez közeledik.

Eljön a nap, amikor megtöröm az ördög erejét, gépezetem segítségével rabszolgát csinálok az ördögből.

Ha a nyolcadik kerék is megindul, és helyes a képlet, melyet felállítottam a savakról, a kapcsolat a csillag fényével és a mechanikai szerkezettel sikerül.

Az ember felszabadul a munka rabigája alól.

A démon erejű csillag elvégez minden munkát. Az ember végre ura lehet a földnek. Ajtót nyit majd a véghetetlen távolból jött sugár ereje a haladásnak.

Gépeket fog hajtani, rohanó kocsikat látok, lovak nélkül, hatalmas szekerek dübörögve fognak szállítani ezer és ezer embert a világ minden tája felé.

Ó, öröm! Ó, diadal!

Ha a felerősített erejét használjuk, fel-emelkedhetünk majd könnyű szárnyakon a földről.

A mezőket a csillag ereje fogja felszántani s el fog jönni az az idő is nemsokára, ha egyelőre még fából készült gépemet erős vasból veretem, a legjobb kovácsmesterekkel, hogy ezt az erőt még arra is felhasználhatom, hogy kirándulást tegyek a mindenség sötét éjjelében, felragyogó csillagokra is.

Minden lehetségessé vált! Miért fáradnék és törném magam az aranycsináláson, mikor sokkal nagyobb hatalom adatott kezembe?

Tehát nyugodtan kihasználni az időt. A homokóra másodszor járt le... A gép kész…Az ég felhőtlen. .. Most... Halványan előtörtek a sugarak egy... kettő... három... lassú nesszel forogni kezdenek a kerekek. Négy... öt... hat... már a hetedik kerék is szédületesen forog!

A fény egyre erősebb lesz. Most elő a képletet: Sűrűbben a savakat... most bele a port... már indul... egyre gyorsabb... a csillag teljes fényében tündököl... megindul az egész gép... győztem!... itt van... a rabszolgám... az ördög... enyém a diadal!”

Ezután történt az őst elpusztító katasztrófa, feltehetően a gép még nem működött tökéletesen.

Kellemes elbeszélés, mely megérdemelne egy újabb kiadást. Igen sajnálatos hogy a Metagalaktika 11-ből kimaradt.

A szerző, Ámon Ágnes, legalább annyira rejtélyes, mint az Algol volt az elbeszélés főszereplője ősének. Az elérhető lexikonok mélyen hallgatnak róla, semmilyen életrajzi adatot nem sikerült találnom. Írásai azonban szerencsére elérhetők. Főleg verseket publikált, de volt regénye is. Könyvei listája:

• Maternity and Infant Assistance in Hungary: The Work of the Stephanie National Welfare Association. Budapest, 1941. [Ugyanez megjelent németül és franciául is.]
• A fehér kert. Budapest, 1943. [Versek.]
• Örök hívás. Budapest, 1943. [Versek.]
• Dalol a gyár. Budapest, 1943. [Kisregény.]
• A havas fiai. Budapest, 1943. [Regény.]
• Állatok háborúja. Budapest 1944. [Verses mese.]
• Fenyő mama gyermekei. Budapest, 1946. [Verses mese.]
• Ének a romok alatt. Budapest, 1946 [Versek. Róna Andrással.]
  

Ennyit találtam az OSzK-ban. Versei megjelentek antológiákban és folyóiratokban is (pl. az Új Időkben).[5] Az 50-es évektől kezdve szórványosan előfordultak fordításai oroszból (lehet, hogy volt más nyelvből is). A legkésőbbi 1970-ben jelent meg a Fáklyában.

A verseknél azonban számunkra érdekesebb egy másik fordítása. Ez is egy sf elbeszélés, I. Necsajev: „A fehér sugár”. De erről majd máskor.

---

[1] Ámon Ágnes: „A Mira Ceti titka”, Délibáb 1943, január 23, pp. 36–37.

[2] Zsoldos Endre: „Mira, a’ Tzethal’ Tsudása”, Meteor 28, július-augusztus, pp. 62–70.

[3] A wikipedia szerint a papír a 13. században került Európába.

[4] Richard Hinckley Allen: Star Names: Their Lore and Meaning. New York, 1963, pp. 332–333.

[5] A neten is főleg csak „Anyák napjára” c. versét lehet megtalálni.

Kulin György

Kulin György a 60-as években adta ki regényeit. Ifjúkoromban lelkesen olvastam őket (akkor még azt Astert is). Talán nem érdektelen az alábbi cikket közkinccsé tenni:

Szilíciumtörpék és az idegen tehén: Kulin György és a science fiction[1]

A magyar science fiction (sf) kezdetei a 19. századba nyúlnak vissza. Ney Ferenc „agyrémét”, az Utazás a Holdba c. elbeszélést szokás a legelső magyar sf-nek tekinteni.[2] A 20. század első felében már szép számmal jelent meg sf, Babitstól és Karinthytól kezdve Burroughs-ig és Wells-ig, de érdekes módon az amerikai magazin sf vonulata kimaradt. Ez csak 1957-től, az Univerzum c. folyóirat megindulásával jelentkezik Magyarországon (például itt jelent meg először Isaac Asimov vagy Arthur C. Clarke még ugyanebben az évben).[3] Egy évvel később Bogáti Péter már a sf bebocsátását kéri az irodalomba az Élet és Irodalomban megjelent cikkében.[4] Bár ez az óhaj máig sem biztos, hogy teljesült, mindenesetre egyre több sf jelent meg, eleinte főleg magyar és szovjet (vagy egyéb szocialista) szerzőktől. Az igazi fellendülés azonban a 70-es években következett be a Kozmosz Fantasztikus Könyvek, illetve a Galaktika beindulásával.

Kulin György sf művei 1965 és 1971 között jelentek meg, egy regénye pedig csak halála után, 1991-ben. Életművének csak csekély hányadát alkotják ezek, mégsem érdektelen kissé közelebbről szemügyre venni őket.

Első regénye az Üzen a nyolcadik bolygó (Fábián Zoltán újságíróval közös mű) először az Élet és Tudományban jelent meg folytatásokban, nagy sikert aratva az olvasók körében,[5] majd egy évvel később könyvalakban is megjelent.[6] A regény négy részből áll: a főhősöket először a Holdon, aztán a Marson találjuk, ahol egy földönkívüli civilizáció nyomaira bukkannak. A harmadik részben ugyanők egy rejtélyes égitest, a Föld felé tartó Bakonyi-objektum mibenlétét próbálják kideríteni, majd az utolsó részben minden összekapcsolódik: a rejtélyes civilizációról kiderül, hogy a Neptunusz szilíciumalapú lakóié, akik eltérítvén a Bakonyi-objektumot pályájáról, a Földet is megmentik.

A könyv fogadtatása elég vegyes volt. Kulin szerint[7] a fiatalok jobban értékelték regényét – ezt saját tapasztalataim alapján megerősíthetem: amikor először olvastam a hatvanas években, nagyon tetszett. Most újraolvasva kicsit nehézkesnek tűnt a rengeteg adat és számolási eredmény felsorolása miatt, de még mindig szórakoztató olvasmány. A kritika azonban nem volt mindig ennyire elnéző. Darázs Endre véleménye szerint: „Ez a szerencsés szerkezetű írás műfajilag szinte meghatározhatatlan, mert íróilag nem kiértékelt. A tudományos titokzatosságok sokkal érdekesebbek, mint a felvázolt szereplők. Egyéniségük uniformizált. Drámai helyzetek vannak, de feszültség nélkül. Az izgalmakat tulajdonképpen a tudományos `meghökkentések´ gyors egymásutánja adja meg. Úgy érezzük, hogy a Kulin-Fábián–mű dramatizált ismeretterjesztés, ahol a súly sokszorosan a tudományos mondanivalón van.”[8] Urbán László már kíméletlenebbül fogalmazott: „A közvéleményben sokáig uralkodott, ma is létezik az a téves felfogás, hogy a sci-fi vulgarizált ismeretterjesztés, tudomány-népszerűsítés, szórakoztató fizikaoktatás. Támogatta ezt a tévhiedelmet a középszerű sci-fik sokasága is, amelyek irodalmi érték nélkül, szinte tankönyv-módszerességgel magyaráztak meg az olvasónak néhány tudományos igazságot. Példaként említhetjük F. Bian – Q. Lin [sic] (Fábián – Kulin) „Üzen a hetedik [sic] bolygó” c. regényét.”[9]

1967-ben egy rövid elbeszélés (A feltaláló)[10] jelent meg az Élet és Tudományban Kulintól, ezúttal Fábián nélkül. A címszereplő feltalálja a H-sugarakat, amelyekkel képes bárki gondolatait kivetíteni. Az ötlet és a kivitel a 30-as évekbeli magazin sf-re emlékeztet, ott használták fel gyakorlatilag az egész ábécét különféle rejtélyes sugarak jelölésére.

A következő Kulin-mű (Az ellentmondások bolygója), ismét Fábiánnal, 1969-ben jelent meg.[11] Ez talán legjobb regényük, és ebben szerepel az egyik legabszurdabb elnevezésű földönkívüli lény, az „idegen tehén.” A csillagász főhősnek egy titokzatos rádióadást kellett megfejtenie, majd mikor ez sikerült, űrhajóra kaptak, és meg is találták az idegenek elhagyott űrhajóját. Közben kiderült, hogy fiatalkori táborozásuk különös eseményei szintén ugyanezekkel az idegenekkel kapcsolatosak.

Az Aster megírásában Fábiánon kívül már Kulin unokaöccse, Kulin Ferenc is részt vett.[12] Az első részben a főhős, Bihari Attila magyar csillagász Angliában vészelte át a II. világháborút, ahol egy német kémhez való hasonlatossága miatt tudomást szerzett néhány rejtélyes jelekkel teleírt lapocska létezéséről. Ezeket a háború után egy múzeumban viszontlátta, majd el is lopta. Budapesten mestere, Kronosz bácsi segítségével megfejtette az egykori Aster bolygó (azaz a Phaeton) lakosainak üzenetét. A második rész elején kiderül, hogy főhősünk hibernáltatta magát, és 300 évvel később éppen az ébresztésére készülnek. A sikeres felélesztés után ismét csillagász lett, és ismét kapcsolatba került titokzatos jelekkel, ezúttal a Capella felől érkező rádióüzenet formájában. Miután megfejtette őket, barátaival a legmodernebb űrhajóra pattantak, és elrepültek a Capellára, ahol találkoztak az Aster-beliek leszármazottaival.

Az Aster Kulin leghosszabb és legrosszabb könyve. A sok felesleges filozofálgatás igen megnehezíti olvasását. Ezen érződik legjobban a kor, ugyanis erősen „szocialista” vagy marxista töltelékek találhatók benne.[13] Ha ezeket elhagynánk, még akkor is igen sok probléma maradna. Például a kronológia: főhősünket 2250-ben élesztik fel, 300 évet aludt, tehát 1950-ben kellett hibernálniuk. Viszont az első részben a háború utáni éveket a lapokon található írás megfejtésével töltötte. A második rész elején idézett biológiai kísérletekre nem volt ideje. Igen meglepő a lapok megszerzésének módszere: kár lenne szépíteni, ellopta őket a múzeumból. Viszont csak a kor Nyugat-ellenes légkörével magyarázható, hogy a lapokat visszaszerezni akaró angolok már gengsztereknek minősülnek, holott tettük semmivel sem ítélhető erkölcstelenebbnek, mint az ezt kiváltó lopás. És ami a legrosszabb: az Aster legendája logikátlan. A könyvben szereplő legenda szerint mindenki meghal a szigeten, de ebben az esetben ki rögzítette az eseményeket?

Bár az Aster 1971-ben jelent meg, nekem úgy tűnt, hogy egyes részeit már az 50-es években megírhatta Kulin. Erre utalhat, hogy az egész első rész közvetlenül a világháború után játszódik, és a második részben a rádiócsillagászat olyan újdonságként van említve, ami a könyv megjelenésekor már indokolatlan lenne.

Az utolsó regény, az Égi rettenet, már Kulin halála után jelent meg,[14] új társszerzővel (Végh Miklós). A „rettenetes” cím ellenére a könyv váratlanul jó. A cselekménye tulajdonképpen egyszerű: az Ikarusz kisbolygó össze fog ütközni a Földdel, az emberek megkísérlik elhárítani a katasztrófát. Az előző könyvekhez képest meglepő, hogy bár a kisbolygót felrobbantják, különböző okok miatt jó nagy darabjai mégis a Földnek ütköznek, komoly pusztítást okozva. Itt már hiányzik az eddigiekben megszokott rózsaszínű jövőkép. Van néhány egészen elképesztő elképzelés is a könyvben, pl.: „Intézetében az volt a szokás, hogy minden munkatárs minden publikációhoz hozzájuthat, s kézjegyükkel kell igazolniuk annak tudomásul vételét.”[15] Ez teljesen értelmezhetetlen és hihetetlen, bár lehet, hogy Kulinnak vagy Véghnek voltak ehhez hasonló tapasztalatai.

Kulin egy 1988-as interjúban[16] említette készülőben levő regényeit (az Égi rettenet ekkor még Ikarusz címen szerepelt), melyek közül a Borostyánkő és a Gránitkapu címűek nem jelentek meg, esetleg el se készültek teljesen. A Borostyánkő „agyátültetéssel szeretné az egy élet folyamán megszerzett ismereteket átültetni”, míg a Gránitkapu „feltételezi, hogy az emberi kultúra régibb a ma ismertnél, a kontinensek vándorlása miatt elúszott, jéggel borított Grönland talán még régebbi kultúra nyomait őrzi.”[17] Ezek nem túlzottan eredeti témák ugyan, de mivel az Égi rettenet se volt rossz, esetleg érdemes lenne utánanézni, megvannak-e még valamilyen formában ezek a tervezett regények.

Kulin sf műveinek legfeltűnőbb – még ha nem is a legmeglepőbb – közös vonása a csillagászok fontos szerepe mindegyik regényben. Bár az Üzen a nyolcadik bolygó központi szereplője újságíró, a másik három könyvben már csillagász. Ami viszont meglepő, hogy az elképzelt jövendő társadalmakban a csillagászok és fizikusok milyen komoly szerepet játszanak. Hyle professzor az Üzen a nyolcadik bolygóban, vagy Croa professzor az Ellentmondások bolygójában űrhajók fölött rendelkezik, a Földet irányító tanács vezetője vagy annak nagyon fontos tagja.

A szovjet sf hatása érezhető és érthető is. A 60-as, 70-es években ez természetes. Kulin maga is úgy nyilatkozott a sf céljairól, amit ebben az időben elvárhatunk: „Sokféle célja lehet a tudományos fantasztikus írónak, lehet maga az üzlet, a hidegháborús hisztéria fenntartása, a burkolt ideológiai harc a mi ideológiánk lazítására – de lehet az önbizalom fokozása, az önbecsülés megerősítése, az életkedv, az optimizmus és a tenniakarás serkentése.”[18]

Ezek után kicsit váratlan, hogy az amerikai magazin sf hatása egyértelműen felismerhető Kulin műveiben. A legnyilvánvalóbb Hugo Gernsbacké, aki a sf-t csak eszköznek tekintette ahhoz, hogy a jövő csodálatos találmányait bemutassa olvasóinak.[19] Ez nem más, mint a már említett „dramatizált ismeretterjesztés”, amit Kulin egyébként vállalt is: „Valaki egyszer elmondta, hogy a Kulin-Fábián regények végeredményben burkoltan ismeretterjesztő írások. Ezt a vádat a burkolt jelző nélkül is dícséretként vállalom.”[20] Az egyedül írt elbeszélés, „A feltaláló” szintén erős gernsbacki hatást mutat, nyugodtan megjelenhetett volna az 30-as évek elején a Wonder Stories-ban. Ugyancsak ilyen hatás a nők szerepének hiánya az első két könyvben, bár lehet, hogy az Asterben is csak a társszerzőknek köszönhetően került be női szereplő, sőt, szerelem is.

Végül néhány csillagászati vonatkozású érdekesség. Az idegenek űrhajója az Ellentmondások bolygójában maga a Hermes kisbolygó. Ez arról nevezetes, hogy felfedezése után elveszett, és Kulin életében nem is sikerült újra megtalálni, csak 2003-ban! Az Aster-beliek új bolygójának őslakosságát egy közeli nóvakitörés pusztította el.[21] Az Üzen a nyolcadik bolygó Hyle professzorában az ember Fred Hoyle-t sejtheti, és még – igaz név nélkül – Ambarcumjan csillagkeletkezési elmélete is előkerül.

Kulin sf-je semmiképpen sem az irodalom csúcsa, de nem is ezzel a szándékkal készültek művei. Míg az első regény még nagyobbrészt „dramatizált ismeretterjesztés”, a későbbiekben ez fokozatosan csökkent, és az Asterben pl. már nők is szerepelnek, sőt, a főhős szerelmes lesz! Ennek ellenére pont az Aster a leginkább elavult mű, a másik három ma is nyugodtan olvasható, esetenként kifejezetten élvezhető is. Az pedig külön felüdülés, hogy az ember biztos lehet benne: se csillagászati, se fizikai ökörséggel nem fog találkozni Kulin Gyögy műveiben.

---

[1] Eredetileg megjelent Az égbolt mindenkié. Emlékkötet Kulin György születésének 100. évfordulójára. Szerk. Keszthelyiné Sragner Márta. Budapest, 2005. p. 58-61. Köszönöm Sragner Mártának, hogy lehetővé tette a cikk újraközlését.

[2] „Utazás a Holdba. Agyrém”, Rajzolatok 1836, november 23, p. 745-748, november 26, p. 753-758, november 30, p. 761-764, december 3, p. 769-772, december 7, p. 778-781.

[3] „Az Univerzum indulása óta folyamatosan közöl science fiction írásokat, elsősorban szovjet íróktól illetve oroszra fordított angol és amerikai szerzőktől, szinte missziójának tekinti a tudományos fantasztikus irodalom terjesztését, de az irodalomtörténészek és kritikusok vagy az `igazi´ irodalom hívei elég ritkán olvassák ezt a lapot.” Kuczka Péter: „Pillantás a jövőbe. I. A Science Fiction Magyarországon”, Könyvtáros 19, 737-742, 1969.

[4] „A fantasztikus regény bebocsátást kér az irodalomba”, Élet és Irodalom 2, No. 51-52, dec. 23, p. 15, 1958.

[5] „Legutóbbi fantasztikus regényünk közlésének befejezésekor feltett kérdésünkre sok olvasónk válaszolt. Leveleikből megértettük, hogy olvasóink többsége kívánja és szeretettel fogadja ezt a műfajt.” A szerkesztőség lábjegyzete a következő sorozat, Fáy László, „Az út vége” c. regénye első részénél (Élet és Tudomány 20, 50. sz., p. 2391, 1965).

[6] Élet és Tudomány 20, 8-33. sz., p. 374-377, 422-425, 470-473, 518-521, 566-569-614-616, 662-665, 710-713, 758-761, 806-809, 854-857, 902-905, 950-953, 998-1001, 1046-1049, 1094-1097, 1142-1145, 1190-1193, 1138-1141, 1286-1289, 1334-1337, 1382-1385, 1430-1433, 1478-1481, 1526-1529, 1574-1577, 1965; illetve Budapest, 1966.

[7] „Miért ír egy csillagász fantasztikus regényt?”, SF Tájékoztató No. 17, p. 49-55, 1976.

[8] „Dramatizált asztronautika”, Élet és Irodalom 10, No. 25, jún. 18, p. 4, 1966.

[9] „A fantázia irodalma”, Alföld 22, No. 3, p, 48-55, 1971.

[10] Élet és Tudomány 22, 51-52. sz., p. 2438-2440, 2486-2488, 1967.

[11] Az ellentmondások bolygója. Budapest, 1969.

[12] Aster. Budapest, 1971.

[13] „De azt is tudjuk, hogy a technikai kultúra a társadalmi munkamegosztás során fejlődik ki. A társadalmasulást viszont csak az egyedek egymásra utaltsága indokolja.”, Aster, p. 391.

[14] Égi rettenet. Budapest, 1991.

[15] Égi rettenet, p. 35.

[16] „Megkérdeztük… Kulin Györgyöt”, Galaktika 4, 10. sz., p. 30-32, 1988.

[17] U.o., p. 31.

[18] Ld. ref. 7., p. 52.

[19] Ld. pl. Hugo Gernsback: „Ralph 124C 41+”, Modern Electrics 1911, április-december, 1912, január-március.

[20] Ld. ref. 7, p. 53.

[21] Ez lehet Arthur C. Clarke „A csillag” c. novellájának utánérzése, mely 1967-ben már megjelent magyarul.

Az Univerzum rejtélye

Mindenki szerencséjére nem a Világegyetemről lesz szó, hanem az Univerzum magazinról. Mint írtam, sok SF-t publikáltak, rendszeresen oroszból fordítva. Ez a nevek átírásánál időnként problémát jelentett, de nem megoldhatatlant.

Felmerül azonban rögtön a kérdés, mennyire maradt hű az eredetihez a fordítás fordítása. A cenzúrázott Clarke-elbeszélés[1] azt mutatja, hogy nem mindig. Van azonban egy másik delfin[2] is, de itt semmi értelmét nem látom az eredeti szöveg megváltoztatásának.

Az 1970. szeptemberi számban jelent meg Edmond Hamilton „Két világban éltem” c. elbeszélése.[3] Egy kis keresés után az ember rájön, hogy ez nem más, mint az „Exile” fordítása.[4] A delfin az utolsó pár mondatban jelenik meg, ezért aki még nem olvasta az elbeszélést, most tegye meg.

SPOILER ALERT!

SF írók beszélgettek munkájukról, és egyikük, Carrick[5] nevezetű, elmesélte szomorú történetét. Kitalált egy világot ­– a sajátjához képest csak félig civilizáltat – és szép lassan felépítette magában. Aztán ott találta magát abban a világban.[6] Az Univerzumban így fejeződik be az elbeszélés:

„Carrick azonban halálosan komoly maradt.

– És végül is, hogyan kerültél ismét vissza ebből az általad alkotott világból – szegezte neki a kérdést Madison, nagy nehezen legyűrve a nevetését. Vagy talán még mindig ott vagy?

– Nem, kétségtelen, hogy jelenleg köztetek vagyok. De, hogy hogyan kerültem vissza, ezt nem tudnám pontosan megmondani. Az biztos, hogy az atomenergia-telepen egy idő múlva üzemzavar következett be. A telepet – mint később megtudtam – le kellett állítani.A szuper-erős elektromágneses erőtér megszűnt. Visszatérésem talán ezzel lehet kapcsolatban. Az biztos, hogy még egyszer nem választok atomerőmű tövében lakást.

Hajnalodott. Hazafelé készülődtünk. Az ajtóban súgva jegyeztem meg házigazdánknak:

– Kár, hogy ez a Carrick túlságosan sokat iszik!

– Vagy ki tudja! Talán az alkohol adja neki a legfurább ötleteket!?”[7]

Nem egy túlzottan erős befejezés, de ha csak ennyit ismerünk, ezzel kell beérni. Akkor válik érdekessé a dolog, amikor elolvassuk az eredeti befejezést:

Madison humored him to the end. “And how did you finally get back home from that other world you’d created?”

“I never did get back home,” Carrick said with a heavy sigh.

“Oh, come now,” Madison protested lightly. “It’s obvious that you got back some time.”

Carrick shook his head somberly as he rose to leave.

“No, I never got back home,” he said soberly. “I’m still here.”[8]

Ez egy egészen más és sokkal jobb befejezés. Szerencsére az újabb magyar fordítás már ragaszkodott Hamilton megoldásához:

„Madison készséggel adta neki a lapot.

- És végül hogy jutottál vissza abból a másik világból, az általad teremtettből?

- Végül nem jutottam vissza - mondta mély sóhajjal Carrick.

- Ne tréfálj - méltatlankodott mosolyogva Madison. - Szemlátomást visszakerültél valamikor!

Carrick komoran megrázta a fejét, fölkelt és elindult az ajtó felé.

- Nem, nem kerültem vissza - mondta szomorúan. - Azóta is itt vagyok.”[9]

Ez az az eset, amikor az ember nem érti, mi szükség volt a változtatásra. Én nem látok se politikai, se másmilyen okot.[10] Az Univerzum a jelek szerint nem oroszból fordíttatta Hamiltont, az elbeszélés végén csak annyit jegyeztek meg, hogy „E. Hamilton novellája nyomán.” Valóban, a neten fellelhető orosz fordítások helyesen adják a befejezést, és ráadásul mind 1970 utániak.

Ez tehát az Univerzum egyik rejtélye.

---

[1] Arthur C. Clarke: „A számológép bosszúja”, Univerzum 1957, július, pp. 75–82.

[2] A „delfin” definíciójára ld. Szörényi László: „Ars Mutilandi Hungarica”, in Filológia. Szerk. Hargittay Emil. Budapest, 2003, pp. 253–305. A francia trónörökös használatára szánt könyvekben fordult elő az „ad usum Delphini” kifejezés, innen a delfin.

[3] Univerzum 1970, szeptember, pp. 33–38.

[4] Megjelent a Super Science Stories 1943. májusi számában. Kiadták újra a Best of Edmond Hamilton, New York, 1977 kötetben (pp. 252–256), nekem ez van meg.

[5] Carrick állítólag Henry Kuttner. Ld. Virgil Utter, Gordon Benson, Jr. & Phil Stephensen-Payne: Catherine Lucille Moore & Henry Kuttner. A Marriage of Souls and Talent. Leeds, 1996, p. 128: „features Kuttner, as the ’Carrick’ character.”

[6] Aki kiváncsi a részletekre, olvassa el az elbeszélést.

[7] Univerzum 1970, szeptember, p. 38.

[8] Best of Edmond Hamilton, p. 256.

[9] Edmond Hamilton: „A számkivetett”, in Metagalaktika 9. Szerk. Kuczka Péter. Budapest, 1986, pp. 401–404. Fordította Békés András.

[10] Egy lehetséges ok lehetne, ha hiányos volt az eredeti, és ki kellett találni valami befejezést.